- - - - - -
péntek, 19 április 2024

 

Karácsonyi Kincsesház

 

A Babits Mihály Kulturális Központ meghívásának eleget téve 2019. december 15-én városi rendezvényen vettünk részt, melyen kézműves foglalkozásokat tartottunk az érdeklődőknek. Készítettünk karácsonyi képeslapokat, szalvétatartó manót, karácsonyfás ajándékdobozt és fenyődíszeket.

A kézműves elfoglaltságokon kívül zenés előadást is láthattak a megjelent gyerekek és szüleik.

A megjelentek tartalmas, jóhangulatú délelőttöt tölthettek el a rendezvényen.

 

 A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 


 

 

 

Beszámoló a Decsi Karácsonyi kézműves foglalkozásról (Decs, 2019. 12. 15.)

 

Advent harmadik vasárnapján, 2019. 12. 15-én megrendezésre került a Karácsonyi kézműves foglakozásunk Decsen.

A decsi önkormányzat illetve a Faluház kollégáinak közreműködésével idén a programon résztvevő gyerekek és felnőttek mézeskalácsot, méhviaszgyertyát tudtak maguknak készíteni, mellyel a közelgő ünnep hangulatát idéztük meg. 

A kézműves foglalkozáson a helyi gyermekek verset is szavaltak, melyre sokat készültek otthon.

A gyerekek, illetve szüleik a mézeskalács készítés fortélyaival ismerkedtek meg egészen a kezdetektől -a tészta gyúrásától- a díszítésig.

A mézkalácsot helyben gyúrták, sütötték, majd díszítették a gyerekek a szakemberek segítségével.

A kézműves programon lehetőség volt még méhviasz gyertya készítésre is, mely szintén nagyon népszerű volt a résztvevők körében.

A programon közel 30 gyermek és szülő vett részt, a képek tanulsága szerint, mind jól érezték magukat.

Az elkészült mézeskalácsokkal fogják díszíteni a falu Karácsonyfáját, mely a település karácsonyi ünnepségén kerül kihelyezésre a Faluház színpadjára.

 

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 


 

 

ADVENTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

 

2019. november 21- én tartottuk adventi kézműves foglalkozásunkat a Humánszolgáltató Központban.

Öt kisgyermek jött el hozzánk szülői kísérettel erre a jóhangulatú, kellemes késő délutánra, ahol mindenki nagyon jól érezte magát.

A foglalkozáson készítettünk skandináv manós szalvétatartót, karácsonyi képeslapokat, valamint karácsonyfa díszeket.

 

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 


 

KARÁCSONYI CSALÁDI NAP

2019. december 5.

 

2019. december 5- én 16 órától került megrendezésre a Humánszolgáltató Központ Karácsonyi Családi Napja a Piac Placcon. Programunkon közel 150-en jelentek meg.

Ünnepi műsorunkban először intézményünk igazgatónője mondott ünnepi köszöntőt, majd a sióagárdi Fecske Bábcsoport lépett fel, akik egy „Lucázást” adtak elő citera zene kíséretével.

 

Rendezvényünkön került sor a „Téli álomvilág” rajzpályázatunk eredményhirdetésére is, melyre az idei évben 230 rajz érkezett. Húsz gyermek rajzát díjaztuk óvodástól a középiskolás korosztályig.

 

A gyerekek természetesen a Télapót várták a legnagyobb izgalommal, aki idén is csomagokkal kedveskedett nekik.

 

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 


 

 

 

Nyárzáró a Családok Átmeneti Otthonában

 

Helyszín: Szekszárd, Családok Átmeneti Otthona

Időpont: 2019.09.01.

 

2019. szeptember 1-jén 15 órától a Családok Átmeneti Otthona szervezésében került megrendezésre a Nyárzáró a Családok Átmeneti Otthonában. Színes, változatos programjaink a játék jegyében zajlottak, így minden korosztály talált magának szórakoztató és érdekes elfoglaltságot. Különböző állomásokon vártuk a gyerekeket és szüleiket:

 

 

  • Készségfejlesztő játékok
  • Focibowling
  • Célbadobás
  • Élő-társasjáték
  • Twister
  • Kézműves foglalkozás
  • Színező sarok
  • Tombola

 

Ha a résztvevők a játékos állomásokat teljesítették, tombolajegy járt jutalmul az elvégzett feladatokért.  A gyerekek ezután lelkesebben készültek az iskolakezdésre.

 

 

 

 

 


 

 

Falunap Szálkán

  

Szálkán a falunapot ez évben, augusztus 24-én szervezte meg a község önkormányzata, melyen hagyományainkhoz híven intézményünk is képviseltette magát. A Humánszolgáltató Központ öt munkatársa kézműves foglalkozással várta a családokat.

Titkos vágyunk volt, hogy az idő hasznos és vidám eltöltésén túl, egy kis útravalót is tudjunk nyújtani kicsiknek és szüleiknek egyaránt. Mi lenne ez az útravaló?  A szülők és gyermekeik együttes alkotó-, majd az ezt követő közös játék élménye.

Egyszerűen, otthon is elkészíthető játékokat kínáltunk a hozzánk látogatóknak - mosószeres flakonból dobós-, pizzás dobozból kirakós játékot, WC papír gurigából tolltartót, színespapírból halacskát, spatula és fonal segítségével teknőst  - bízva abban, hogy lesznek, akik kedvet kapnak a későbbiekben a közös alkotáshoz és játékhoz.

Kellemes, vidám napot töltöttünk el a Szálkára látogató családokkal, melyről az alábbi képek is tanúskodnak.

 

 A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

 

 

 

Nyárzáró Családi Nap

2019.08.17.

 


Őcsény Község Önkormányzata szervezésében minden évben megrendezésre kerül a Nyárzáró Családi Nap, amelyen a Humánszolgáltató Központ kézműves foglalkozással és csillámtetoválással várja a gyermekeket.

Az idén a nyár végére és az iskolakezdésre tekintettel origami könyvjelzőt készíthettek a gyerekek, a környezetvédelemre nevelés jegyében kávékapszulák újra felhasználásával kulcstartót alkothattak. A csillám tetoválás minden évben nagyon népszerű a gyerekek körében, de a felnőttek is gyakran kihasználják ezt a lehetőséget.

Népi játékokat is vittünk magunkkal ebben az évben. A fából készült malommal és az egér-sajt ügyességi játékkal a kicsik és szüleik egyaránt játszhattak.

 

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

 

 

Nyári napközi

 

2019. augusztus 5. – 9.

 

A Humánszolgáltató Központ harmadik heti nyári napközijét 2019. augusztus 5 – 9-ig tartottuk meg az érdeklődő gyermekeknek. Átlagos létszámunk naponta 18 fő volt.

Délelőtt általában külső helyszíni programokon vettünk részt. Jártunk a Vármegyeházán, a Petrits Mézeskalács Múzeumban, a Tolna Táj Televízióban, s a belvárosi sétánk és játékunk sem maradt el, melynek fő helyszíne a Béla király tér volt.

Minden napra készültünk a gyerekeknek kézműves foglalkozással –makramé karkötőket készítettünk, gyöngyfát fűztünk, varrtunk filcállatkákat, kavicsot festettünk - is, de a társasjátékok és sportjátékok is előkerültek nap, mint nap. Volt táncházunk, valamint sárközi népviseleti ruhabemutató is.

Járt nálunk a „Muzsikus” Kovács Gábor is, aki hangszerbemutatót tartott, majd hangkeltő eszközöket készített a gyerekekkel. A Vármegyeházán nemezlabdát gyúrtunk, a Mézeskalács Múzeumban pedig mézeskalács szívet díszíthettünk.

Köszönjük a Tolna Táj Televízió meghívását, valamint a Zsitvai Cukrászda támogatását, mely keretében a táborozó gyerekeknek lehetőségük volt egy fagyizásra is.

 

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

 

 

Nyári napközi

 

2019.07. 08. – 2019. 07. 12. között került megrendezésre a HSZK által szervezett Nyári napközi programunk 2. hete, amin 14 gyermek vett részt.

Hétfőtől péntekig változatos programok biztosították a jó hangulatot, a tartalmas kikapcsolódást, szabadidő hasznos eltöltését.

Az alábbiak szerint:

Farkas Cecília terápiás kutyáját, Rézit hozta el, így a gyermekek a kutyával együtt játszottak, amit nagyon élveztek.

Lehetőségünk volt a Vármegyeházán egy interaktív tárlatvezetésen részt venni, majd a nemezelést próbálhattuk ki.

A következő látogatást a Baka Múzeumba tettük meg, ahol a katonaélet I. és II. világháborús gyűjteményét néztük meg.

Felkerestük a Petrics családot, akik generációkon keresztül készítik a mézeskalácsokat és gyertyákat. A sok érdekes információ után következett a mézeskalács díszítés, amit a gyermekek nagy lelkesedéssel fogadtak, csináltak, végül pedig, a munka gyümölcseként el is fogyasztottak.

Ellátogattunk a Tolnatáj TV-hez és megnéztük, hogyan készülnek a műsorok. Amit a szerkesztők segítségével ki is próbáltunk, majd visszanéztük a munkánkat.

A SINOSZ képviselőit fogadtuk a héten, így általuk betekinthettünk a siketek és nagyothallók életébe, valamint olyan lehetőségekről hallottunk, ami segíti az ő életüket.

A programok közötti időt mivel töltöttük el? Rengeteget játszottunk! Társasjátékokkal memóriát, koncentrációt fejlesztettünk, mellette jókat nevettünk. Akinek mozogni volt kedve focizott, kidobózott, frizbizett. Mindezek mellett kézműveskedtünk, ahol tolltartót, fűfejet, karkötőket készítettünk.

 

Röviden: JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT!

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

 

Családi Nap – „Mert játszani jó”

2019. május 11.

 

  1. május 11- én került megrendezésre a Humánszolgáltató Központ Családi Napja a Prométheusz Parkban. Programjaink a játék jegyében zajlottak, s minden korosztály talált magának szórakoztató és érdekes elfoglaltságot.

Különböző állomásokon vártuk a gyerekeket és a felnőtteket:

  • készségfejlesztő játékok
  • 3 kézműves foglalkoztató – tavaszi ajtódísz, virágok, vicces lufifejek
  • népi táblás játékok
  • Rendőrség: totók, rendőrautó kipróbálása
  • Füves Erika játékai
  • totojázó sarok
  • FSZK játékos feladatai
  • színező sarok

A gyerekek regisztráció után pecséteket gyűjthettek pontgyűjtő füzetükbe. Ha hatot összegyűjtöttek, akkor zsákbamacskát húzhattak maguknak, illetve a Zsitvai Cukrászda által felajánlott fagyijegyekből kaphattak egyet.

Programunkon hirdettük ki a „Tavaszi zsongás” rajzpályázatunk díjazottjait is. Az idei – tavaszi- rajzpályázatunkra rekordszámú rajz érkezett, szám szerint 212 db. Óvodás, alsó tagozatos és felső tagozatos kategóriákban értékeltük a beérkezett rajzokat.

Köszönjük a sok- sok támogatást, valamint az aktív részvételt programunkon a Rendőrségnek, a Zsitvai Cukrászdának és Füves Erikának.

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

 

 

 

TAVASZI JÁTSZÓHÁZ

2019. április 18 - 23.

 

A Humánszolgáltató Központ a tavaszi szünet idejére ismét megszervezte 2 napos játszóházát az érdeklődő gyermekek számára.

A helyszínt – Piac Placc - a Babits Mihály Kulturális Központ biztosította. 

A 2 napon 13 gyermek töltött velünk vidám, játékos és jóhangulatú órákat.

Programjaink között szerepelt: séta és játék a belvárosban, kézműveskedés, társasjátékok.

A gyerekek – elmondásuk szerint - nagyon jól érezték magukat, s várják a következő alkalmat, amikor ismét együtt lehetnek.

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

 

 2019. április 11-én tartottuk húsvéti kézműves foglalkozásunkat a Humánszolgáltató Központban. Öt gyermek jött el édesanyjával együtt hozzánk ezen a napon.

A megjelentekkel tojásfa díszeket – nyuszit, tojást, pillangót - készítettünk, a gyerekek nagy elégedettségére. Egy tartalmas és jóhangulatú délutánt töltöttünk el együtt.

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

A „VÍZ VILÁGNAPJA” KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

 

 2019.március 21-én tartottuk soron következő kézműves foglalkozásunkat a „Víz világnapja” alkalmából a Humánszolgáltató Központban. Öt gyermek jött el hozzánk és töltötték velünk ezt a délutánt.

A gyerekekkel vizi állatokat készítettünk: békát, teknősbékát, csikóhalat és tengeri csillagot.

Mindenki nagyon jól érezte magát!

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.

 

 

 

 

FARSANGI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

 

 2019. február 21-én tartottuk farsangi kézműves foglalkozásunkat a Humánszolgáltató Központban. Nyolc gyermek jött el édesanyjával hozzánk és töltötték velünk ezt a kora estét, mely nagyon jó hangulatban telt el.

A megjelent gyerekekkel és szülőkkel farsangi álarcokat, bohócos asztal- és ablakdíszt készítettünk, de nagy sikere volt a mesés álarcok színezésének is.

A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.