ONLINE „KI MIT TUD”? VERSENYÜNK EREDMÉNYEI
Pályázatunkra 13 nevezés történt, melyek között volt versmondás, hangszeres zene, népdaléneklés, paródia és bűvészi előadás is.
Három gyermek produkcióját értékeltük KIVÁLÓ MINŐSÍTÉSSEL:
Gellér Marcell 12 éves tanuló, aki népdaléneklésben jeleskedett
Horváth Boglárka 13 éves tanuló, aki verset mondott
Józsa Eszter 2. osztályos tanuló, aki szintén verset mondott.
Elmondhatjuk, hogy nehéz helyzetben volt a zsűri az eredmények meghozatalával kapcsolatban, mert több értékes produkciót is láthattunk. Nehéz volt döntést hozni, de végül is sikerült.
Mindenkinek szívből gratulálunk!
„A NYÁR PILLANATAI”
címmel fotópályázatot hirdettünk meg 2020. július folyamán. Beküldési határidő augusztus 24-e volt.
Összesen 11 fő nevezett szebbnél szebb fotóival, akik között voltak felnőttek, alsó tagozatos, felső tagozatos és középiskolás diákok is.
Alsó tagozatosoknál 2 különdíjat hirdettünk ki:
Ők Barkóczi Dzsenifer és Barkóczi Krisztofer
Felső tagozatosoknál az eredmények a következőképpen alakultak:
Farkas Patrik KIVÁLÓ MINŐSÍTÉST kapott
Őri Veronika KÜLÖNDÍJAS lett.
A középiskolai kategóriában
Váci Vivien KÜLÖNDÍJAT kapott.
A felnőtt kategóriában érkezett a legtöbb nevezés.
Rudolf Csilla kapott KIVÁLÓ MINŐSÍTÉST fekete - fehér képeivel.
Ózdi Zsuzsanna KÜLÖNDÍJAS lett.
Köszönjük a képeket, szívből gratulálunk mindenkinek!
Beszámoló a 2020.08.11-én a Humánszolgálató Központ decsi Kirendeltségén megrendezésre kerülő RUHAOSZTÁS-ról.
A Humánszolgáltató Központ Decsi Kirendeltsége 2020. 08.11-én délután szervezte meg ruhaosztását az érdeklődők számára.
A hozzánk ellátogatók száma 10 fő körül mozgott, voltak, akik gyermekükkel együtt érkeztek. Nagyon sok ruha, cipő, játék, háztartási eszköz közül tudtak válogatni. Elmondásuk szerint nagyon várták már adománynapunkat, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel a későbbiekben ismét szeretnénk megszervezni.
A Ruhaosztás megszervezésében és lebonyolításában a decsi Védőnői Szolgálat védőnői Pécsi Zoltánné és Szabolcsné Kátai Mária is segítségünkre voltak, akiknek ezúton is nagyon köszönjük!.
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
BESZÁMOLÓ
Nyári Napközi I. turnus
Időpont: 2019/2020 tanév |
2020. 08. 10. – 2020. 08. 14. |
Helyszín: |
Piac Placc Szekszárd |
Tevékenység: (aláhúzással jelölendő) |
CSOPORTOS SZOCIÁLIS MUNKA KÖZÖSSÉGI SZOCIÁLIS MUNKA |
Program megnevezése (címe): |
Nyári Napközi |
Vezető, vagy szervező feladatot ellátó személy neve, nevei: |
Tajtiné Janicska Zsuzsa Horváthné Kék Nefelejcs |
Részletes leírása a megvalósult programnak:
A Humánszolgáltató Központ első heti nyári napközije, augusztus 10. és augusztus 14. között került megrendezésre, a Szekszárdi Piac Placc területén.
A 2020. március 16-án bevezetett digitális oktatás után, szükségesnek éreztük, hogy a 6-12 éves korosztály számára lehetőséget biztosítsunk ismét a saját korosztályban történő közös együttlétre. Kiemelten fontos része volt a napközinek a szociális kompetencia fejlesztés, kortárs csoportos közösségi tevékenységek. Elsődleges cél volt a gyermekek visszavezetése a közösségbe, az együtt töltött hasznos idő élményének ismételt megélése, a tanulásra hangolódás interaktív formában.
A napközi az általános iskola alsó tagozatos korosztályának számára került meghirdetésre, természetesen az egyéni igényeket és testvér kapcsolatokat figyelembe véve. 20 db jelentkezési lap érkezett a Humánszolgáltató Központhoz, mely mindegyike elfogadásra került. A napköziben ténylegesen 17 gyermek vett részt, a három hiányzó gyermek betegség miatt nem tudott jelen lenni, valamint másik két gyermek betegség és egyéb családi program miatt nem jött a hét második felében.
2020.08.10. 17 fő.
2020.08.11. 17 fő.
2020.08.12. 17 fő.
2020.08.13. 16. fő.
2020.08.14. 15 fő.
Az óvodai és iskolai szociális segítők közül 3 fő vett részt a nyári napközi lebonyolításában. Az esetmenedzserek és családsegítők naponta 2-2 fővel támogatták a szervezőket.
A nyár napközi programjai napi szinten azonos tematika alapján épültek fel, elősegítve ezzel a résztvevő gyerekek tanulási kompetencia fejlesztését, ráhangolódását az közeledő iskolakezdésre.
Délelőttönként kompetenciafejlesztő egyéni és csoportos játékok kerültek megvalósításra, mozgásos elemekkel kiegészítve, valamint az alsós tananyag átismétlése játékos, interaktív formában, magyar nyelv és irodalom, matematika, környezetismeret tantárgyakból. Történelem óra keretében ellátogattunk a Wosinsky Mór Megyei Múzeumba és a Baka Múzeumba.
Délutánonként kézművesfoglalkozások, sporttevékenységek, társasjáték foglalkozásokra került sor.
A COVID-19 járvány megelőzése érdekeben fokozottan figyeltünk a mind a helyiségek, asztalok, eszközök és kézfertőtlenítésre, valamint a személyi higiénia betartására. A napközi első napján a gyerekek életkorának megfelelően ismertettük a fertőzés veszélyeit és a megelőzés fontosságát.
2020.08.13. napján a Zsitvay Cukrászda felajánlása révén 1 gombóc fagyira tudtuk vendégül látni a résztvevő gyerekeket.
A napközi ideje alatt a gyermekek számára a Humánszolgáltató Központ pályázat útján napi egyszeri meleg étkezést és gyümölcsöt biztosított.
A napközi megvalósítása során plusz egy főt kellett biztosítanunk a helyszín felügyeletére szabadtéri programok esetében.
A napközi programjainak összeállításakor iskolás korosztályt céloztuk meg, a végrehajtás során szembesültünk azzal, hogy a kisebb gyermekek (még óvodába járó) nehezen vagy egyáltalán nem tudtak részt venni a programokban. Számukra külön felügyeletet és külön elfoglaltságot kellett biztosítani. Javasoljuk a 2020/2021 tanévben megrendezésre kerülő napközikre vonatkozóan, hogy a delegáló esetmenedzserek és családsegítő kollegák vegyék figyelembe a gyermekek életkorát és érettségét, még akkor is, ha testvér sorokról van szó.
A 2020/2021. tanévben megvalósuló nyári napközik során fontos a szociális kompetencia fejlesztése. Szükségesnek tartjuk a napközik programjainak tematizálását témakörök szerint: túlélő napközi, sportos napközi, alsós – felsős napközi, kézműves – lányos napközi, hagyományörző napközi stb.
A napközibe évről évre visszatérő gyermekek fejlődésében szemmel látható a pozitív változás. A résztvevő gyerekek visszajelzése alapján akár az egész nyarat velük szeretnék tölteni.
Tajtiné Janicska Zsuzsa Horváthné Kék Nefelejcs
óvodai és iskolai szociális segítő óvodai és iskolai szociális segítő
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
BESZÁMOLÓ
Nyári Napközi III. hét
Időpont: 2019/2020 tanév |
2020. 08. 03. – 2020. 08. 07. |
Helyszín: |
Piac Placc Szekszárd |
Tevékenység: (aláhúzással jelölendő) |
CSOPORTOS SZOCIÁLIS MUNKA KÖZÖSSÉGI SZOCIÁLIS MUNKA |
Program megnevezése (címe): |
Nyári Napközi |
Vezető, vagy szervező feladatot ellátó személy neve, nevei: |
Horváthné Kék Nefelejcs Tajtiné Janicska Zsuzsa |
Részletes leírása a megvalósult programnak:
A Humánszolgáltató Központ harmadik nyári napközije, augusztus 03. és augusztus 07. között került megrendezésre, a Szekszárdi Piac Placc területén.
A digitális oktatás és a nyári szünet után arra gondoltunk, hogy a felső tagozaton tanuló diákoknak lehetőséget biztosítunk a saját korosztályban történő közös együttlétre, valamint interaktív programokkal hangolódni az iskolakezdésre. Kiemelten fontos része volt a napközinek a szociális kompetencia fejlesztés, kortárs csoportos közösségi tevékenységek. További célok: a gyermekek visszavezetése a közösségbe, az együtt töltött hasznos idő élményének ismételt megélése, a már megszerzett tudás felelevenítése.
A napközi 11-14 éves korosztály számára került meghirdetésre. 15 db jelentkezési lap érkezett a Humánszolgáltató Központhoz, mely mindegyike elfogadásra került. A napköziben ténylegesen 12 gyermek vett részt.
Az óvodai és iskolai szociális segítők közül 5 fő vett részt a nyári napközi lebonyolításában. Az esetmenedzserek és családsegítők naponta 1-1 fővel támogatták a szervezőket.
A nyár napközi programjai napi szinten azonos tematika alapján épültek fel, elősegítve ezzel a résztvevő gyerekek szociális kompetencia fejlesztését, a szabálykövetés készségének fejlesztését, eddigi tanulmányok ismétlését.
Délelőttönként kompetenciafejlesztő csoportos játékok kerültek megvalósításra, mozgásos elemekkel kiegészítve. Ezt követően megbeszélésre került az adott napi program, amely meghatározott tematika alapján, egy- egy tantárgy témájához illeszkedett.
A COVID-19 járvány megelőzése érdekeben fokozottan figyeltünk mind a helyiségek, asztalok, eszközök és kézfertőtlenítésre, valamint a személyi higiénia betartására. A napközi első napján a gyerekek életkorának megfelelően ismertettük a fertőzés veszélyeit és a megelőzés fontosságát.
2020. 08. 03. napon a környezetismeret és földrajz tantárgyakhoz kapcsolódóan voltak feladatok.
- 08. 04. napon rendkívüli történelem óra került megtartásra a Wosinsky Mór Múzeum tárlatain keresztül. A Régi Vármegyeháza Múzeum interaktív kiállítását követően kézműves foglalkozáson vettek részt a diákok. A nap végén lehetőségük volt saját címerük megtervezésére, remek munkák készültek.
2020.08.05. napon a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Szövetségétől látogattak napközinkbe. A gyerekek számára érhető módon beszámoltak a vakok mindennapi nehézségeiről, segítségnyújtás lehetőségeiről, a segédeszközök használatról.
„1 perc és nyersz” játékokat mindenki kipróbálta, a kitartóbbak tökéletesítették a feladatok elvégzéséhez szükséges készségeiket.
- 08. 06. napon az irodalomé volt a főszerep. A Babits Mihály Emlékházba látogattunk el, ahol a tárlatvezetés által bepillantást nyertünk a költőnk életébe. A látogatást kreatív feladatokkal zárták.
2020.08.07. napon a Zsitvay Cukrászda felajánlása révén 1 gombóc fagyira tudtuk vendégül látni a résztvevő gyerekeket.
A napközi ideje alatt a gyermekek számára a Humánszolgáltató Központ pályázat útján napi egyszeri meleg étkezést és gyümölcsöt biztosított.
A napközi megvalósítása során plusz egy főt kellett biztosítanunk a helyszín felügyeletére szabadtéri programok esetében.
A 2020/2021. tanévben megvalósuló nyári napközik során fontos a szociális kompetencia fejlesztése. Szükségesnek tartjuk a napközik programjainak tematizálását témakörök szerint: túlélő napközi, sportos napközi, alsós – felsős napközi, kézműves – lányos napközi, hagyományörző napközi stb.
A napközibe évről évre visszatérő gyermekek fejlődésében szemmel látható a pozitív változás. A résztvevő gyerekek visszajelzése alapján akár az egész nyarat velük szeretnék tölteni.
Horváthné Kék Nefelejcs Tajtiné Janicska Zsuzsa
óvodai és iskolai szociális segítő óvodai és iskolai szociális segítő
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
Beszámoló a decsi Bíborvég Általános Iskolában eltöltött két napról a Nyári napközi táborban (2020.07.09-10.)
Szolgálatunk decsi kirendeltségének családsegítői az idei 2020-as év nyarán - előzetes egyeztetéseket követően -, örömmel csatlakoztak a helyi Bíborvég Általános Iskola szervezésben megrendezésre kerülő napközis táborhoz.
A tárborhoz két nap tudtunk csatlakozni, segítve ezzel a táborban résztvevő pedagógusok munkáját. A táborban közel 45 gyerek vett részt az adott napokon, közülük többen állnak kapcsolatban Szolgálatunkkal. A táborozás így egy remek lehetőség volt a gyermekek megismerésére egy olyan közegben, ahol többen vannak együtt egy nagyobb csoportban. A gyerekekkel hamar megtaláltuk - véleményünk szerint - a közös hangot, elfogadtak minket, hasonlóan a táborban a gyerekekkel foglalkozó pedagógusokhoz. Bízunk benne, hogy hatékonyan tudtuk segíteni munkájukat a táborban töltött két napon.
Első nap:
A táborban töltött első napon a kora reggeli órákban elkerékpároztunk a gyerekekkel a helyi horgásztóhoz a „Homokoshoz”. A negyvenöt gyerek nagy lelkesedéssel, örömmel vágott neki a közel 5 km-es biciklitúrának. A bicikliket a gyerekek egy részének az iskola biztosította, ahogy nekünk a kísérőknek is, többségük viszont a saját biciklijén tette meg a távot.
A többnyire földes úton megtett kilométerek után, a tóhoz érve lehetőségük volt a gyerekeknek és a kísérőknek megpihenni a hűs árnyékban, még a tógazda elmondta a tóra vonatkozó szabályokat és viselkedési normákat. Ezt követően a délelőtt folyamán a tó környékén egy jól megszervezett több feladatból álló sorverseny került megtartásra, melynek a lebonyolításában, mi családsegítők is aktívan részt vettünk, segítve a tanárok munkáját. A tábor során nagy hangsúlyt fektettek a rendezők a járványügyi előírásokra, folyamatos volt a kézmosás, fertőtlenítés az étkezések között (napi több étkezés is biztosított volt). A délutáni órákban lehetőség volt tó-kerülő túrák megtételére, továbbá a rendelkezésre álló játékokkal való csapatjátékokra (kidobó, foci stb).
Miután már mindenki kellemesen elfáradt a délután folyamán ismét biciklire ült a csapat és megtéve a vissza utat 15.00-16.00 óra magasságában a decsi iskolához érkeztünk, ahonnan a kissé megfáradt gyereksereg és segítők haza indultak, hogy erőt gyűjtsenek a kővetkező napra.
A második nap
A második és egyben utolsó napunkon a gyülekező szintén az iskolánál volt. A szervezők nem vállalkoztak hosszabb túra megtételére, a helyi műfüves pályához sétáltunk át közösen a gyerekekkel.
Hasonlóan az előző nap tematikájához a műfüves pályán is egy több állomásból álló sorverseny került megrendezésre, melynél most a gyerekek koncentrációs készségeire volt leginkább szükség a feladatok jellegéből kifolyólag. A feladatok elvégzése után lehetőség nyílt a gyerekeknek - hasonlóan az előző naphoz - különböző csapatjátékokban való részvételre. Kihasználva a terület adata lehetőségeket a műfüves pályán rögtönzött focimeccs vette kezdetét, melynek csak a hőség tudott véget vetni. Ezt követően mindenki az árnyékot keresve plédeken, pokrócokon vagy a játszótéren töltötte a nap hátra levő részét. Mikor már a hőség szinte elviselhetetlen volt, a csapat visszavonult az iskola árnyékos udvarára, ahol a gyerekek önfeledt játékba kezdtek az iskola eszközeivel (trambulin, roller, bicikli stb.). A délután folyamán kézműves foglalkozás volt (fonás).
Zárásként a gyerekek elfogyasztották uzsonnájukat, majd búcsúztunk együtt a tábortól, ahol minden gyerek és segítő jól érezhette magát.
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
Adománynap
2020. május 30.
A Humánszolgáltató Központ 2020. május 30-án délelőtt szervezte meg adománynapját az érdeklődők számára.
A hozzánk ellátogatók száma 30 fő körül mozgott, de többen voltak, akik gyermekükkel együtt érkeztek. Nagyon sok ruha, cipő, játék, háztartási eszköz közül tudtak válogatni a hozzánk érkezők. Elmondásuk szerint nagyon várták már adománynapunkat, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel június hónapban ismét szeretnénk megszervezni.
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
RAJZPÁLYÁZAT
ISKOLAI EREDMÉNYEK
Összesen 43 db pályázat érkezett, ebből
alsós: 33 db
felsős: 9 db
középiskolai: 1 db
EREDMÉNYEK, DÍJAZOTTAK
Alsós kategória
I. Fenyvesi Áron 4.o. PTEIGY Gyakorlóiskola
II. Fülöp Luca Júlia 4.o. Babits Mihály Általános Iskola
Bergmann Dominika 3.o. Baka István Ált. Iskola
III. Rituper Réka 4.o. Sz. Gyermekotthon, Hőgyész
KÜLÖNDÍJ Hegedüs Soma 1.o. Baka István Ált. Iskola
Felsős kategória
I. Tóth Aranka 8.o. Garay János Ált. Iskola
II. Tóth Krisztina 8.o. Garay János Ált. Iskola
III. Szabó Jázmin 6.o. PTEIGY Gyakorlóiskola
Középiskolai kategória
KÜLÖNDÍJ Vass Viola 11. évf. Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium
Óvodai eredmények
I. Jakab Zoé nagycsoport Sz. Óvoda – Szekszárd
II. Jakab Zselyke nagycsoport Sz. Óvoda – Szekszárd
III. Rédai Erik nagycsoport „Az én ovim”
FOTÓPÁLYÁZAT EREDMÉNYEI
Iskolai különdíj: Farkas Patrik 7.o. - Decs Bíborvég Általános Iskola
Felnőtt kategória különdíj: Keresztes Attiláné - Szekszárd
Rajz- és fotópályázat díjátadása
2020. május 25 – 26.
A Humánszolgáltató Központ online rajz - és fotópályázatot - „Mert csak egy bolygónk van”; „Más KÉP/en Más KÉP/pen a világ” címekkel - hirdetett az érdeklődő gyermekek és felnőttek számára.
Összesen 50 pályamű érkezett be a megmérettetésre.
A díjátadásra 2020. május 25. és 26. napokon került sor Központunk épületében.
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
Szülői Szerda a Családok Átmeneti Otthonában
Téma: Dackorszak, jutalmazás-büntetés
Időpont: 2020.02.26.
Meghívott vendég: Puskás Gyöngyi (pszichológus)
A Családok Átmeneti Otthonában 2020. február 26-án első alkalommal került sor a „Szülői Szerda” névre keresztelt beszélgetésre, melynek témája a dackorszak, jutalmazás-büntetés volt. Meghívott vendég Puskás Gyöngyi pszichológus, aki az interaktív beszélgetésben az alábbi kérdésekre adott választ:
- Mikor kezdődik a dackorszak és mi a funkciója a gyermek fejlődésében?
- Miért alakul ki a hiszti és hogyan reagáljunk rá?
- Miért veszítik el a szülők néha a kontrollt a gyermekével kapcsolatban, és mi az ami segít ilyenkor uralni a helyzetet?
- Miért ellenkezik a gyermek mindennel és mit tehet a szülő az egyetértés érdekében?
- Mi befolyásolja a gyermek viselkedését?
A pszichológus közérthető gyakorlati útmutatójának magyarázata közben a szülők úgy érezték, hogy tanultak valami újat és felelevenítették régebbi tudásukat a témával kapcsolatban.
A Szülői Szerda következő tervezett időpontja: 2020. április 8., melyen Rikkertné Berkes Judit fejlesztőpedagógussal fogunk beszélgetni az iskolaérettség témájáról.
Farsangi Mulatság a Családok Átmeneti Otthonában
2020. február 22-én került megrendezésre a Családok Átmeneti Otthonában a hagyományos télbúcsúztató Farsangi Mulatság.
Az Otthonban élő nagyobb gyermekek saját maguk által készített jelmezekbe öltöztek, a kisebbek az Otthon által biztosított jelmezekbe bújtak. A foglalkozáson álarcokat, díszes kalapokat készítettek a gyermekek, amelyben segítséget nyújtott számukra a Polip Ifjúsági Egyesület 3 lelkes tagja.
A kézműves foglalkozás után a farsangi mulatságok elmaradhatatlan része a tánc, közös játék és tombola következett. A gyermekek örömére mindenki nyert kisebb ajándékot a tombolán.
Köszönjük a Polip Ifjúsági Egyesület önkénteseinek a lelkes közreműködést!
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
Farsangi Kézműves
A Babits Mihály Kulturális Központ meghívásának eleget téve 2020. február 9- én városi rendezvényen vettünk részt, melyen kézműves foglalkozásokat tartottunk az érdeklődőknek. Készítettünk farsangi álarcot, bohócos könyvjelzőt, farsangi figurát.
A programra több gyermek és szülei jelmezben érkeztek, fokozva a farsangi hangulatot. A kézműves elfoglaltságokon kívül zenés előadással is kedveskedtek a megjelent gyerekeknek és szüleiknek.
A megjelentek tartalmas, vidám délelőttöt tölthettek el a rendezvényen.
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.
FARSANGI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
2020. február 20-án tartottuk meg farsangi kézműves foglalkozásunkat a Humánszolgáltató Központban. A megjelent gyerekekkel egy nagyon jó hangulatú késő délutánt tölthettünk együtt. Sokat beszélgettünk, nevettünk és természetesen kézműveskedtünk.
A gyerekekkel és szülőkkel együtt készítettünk bohócos díszeket, könyvjelzőt, álarcokat.
A programról készült fényképek megtalálhatóak a Képgaléria menüpontba.